TANFOLYAMOK

INGA TANFOLYAM

Képességekkel eredendően mindenki rendelkezik. Kérdés, hogy meri-e használni? Én 20 éve foglakozom spiritualitással. Az eredeti szakmám szerint aranyműves vagyok. Ennek a két dolognak az egyesüléséből születtek meg ezek a csodálatos ingák, amik segítségével, megerősítést kaphatunk a megérzéseinkhez. A csodás ingákat, az ANGYALOK ihlették. Mivel kommunikálok velük, nem volt nehéz dolgom. Hallgatva a sugallataikra, most az első körben, STAMIEL (link) a siker angyala volt a segítőm. A szárnyak pedig magukért beszélnek.

A pecséteket, én rajzoltam, majd készítettem el, rézből. Mindegyik kézműves darab egyenként készült. A pecsétek aranyozva vannak. Szerettem volna valami teljesen egyedi jellegű, luxus kivitelezésű szépséges dolgot alkotni. Visszaadni azt a szépséget, és ragyogást, amit az angyalok jelentenek számunka.

Akik szeretnék azoknak megtanulni az ingák hétköznapi használatát, azoknak inga tanfolyammal készültem. A tanfolyamot 20 év tapasztalatára építettem fel. Szórakoztató

KINEK AJÁNLOM

– Mindenkinek, aki nyitott a spiritualitásra, de valami kézzel fogható segítségre vágyik.

– Mindenkinek, akinek, kicsit vagy nagyon működik az intuícója, de még nem bízik benne eléggé.

– Mindenkinek, akinek jól jönne egy kis extra segítség, hogy egy kicsit más mederbe terelje az életét.

– Mindenkinek, aki jobb körülményeket, tisztább energiákat szeretne maga köré.

KINEK NEM

– A szkeptikusoknak, mert Ők eleve elvágják magukat azoktól a finom energiáktól, ami az Ingát működteti.

-De ha a kételkedés ellenére is kíváncsi vagy, vagy esélyt adnál a változásnak, abban az esetben szeretettel várlak.

Sok módszer és lehetőség áll a rendelkezésünkre, az intuíciónk fejlesztésére, vagy az Égiekkel való kapcsolódásunk erősítésére.

Egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál.

Az Inga használatának megtanulásához, nincs szükség semmire, nem kell látónak lenni, nem kell előtte, más egyéb tanfolyamot elvégezni.

Tehát, nincs szükség előképzettségre,elég ha nyitott vagy, és máris készen állsz, jöhetsz. 🙂

MIRŐL SZÓL

– Az Inga használata közben, egy magasabb tudatossági szintről kapunk információt.

– A tanfolyamon a Felsőbb Éneddel való kommunikáció lehetőségét sajátítod el.

– De ha úgy tetszik, lehetőség van, rajta keresztül, az Angyalokkal beszélgetni.

MIT FOGUNK MEGTANULNI

– Hogyan működik az Inga, mi mozgatja?

– Hogyan kell kérdezni?

– Mit érdemes kérdezni?

– Milyen, a jó Inga?

– Hogyan kell használni?

De ez csak ízelítő abból, hogy hány féle módon lehet a segítségünkre.

MIRE HASZNÁLHATJUK

– Tisztíthatjuk a teret magunk körül.

– Csakra tisztításra.

– Gyógyító színek kitesztelésére.

– Védelemre, magunkra, és a környezetünkre egyaránt.

– Támogató energiák be hívására.

De ezen felül még sok másra is, amiről a tanfolyamos beszélünk majd.

az Inga segítségével hozzá férhetünk a tudat alattiban rejtőző segítő információkhoz.

Adj magadnak esély, gyere el, és tanuld meg a használatát, és a birtokodban lévő tudást, használd a lehető legjobb szándékod szerint, a Magad, és a környezeted javára.

JOLY JOKER

Át adok majd még néhány műhely titkot is, ami akkor is használható, ha minden más egyéb tiltva van. 🙂

SZERETETTEL, ÉS NEM MINDEN NAPI TUDÁSSAL VÁROK MINDENKIT A TANFOLYAMON!

TANFOLYAM KEZDŐ BŰBÁJOSOKNAK

KINEK AJÁNLOM

– Mindenkinek, akinek van kedve kicsit BŰBÁJOSKODNI.

– Aki érzi magában a másságot, a különlegességet.

– Aki érzi magában a hívást, hogy különlegessé váljon.

– Akinek van kedve, az Angyalokkal beszélgetni.

– Akinek van kedve, megtanulni apró pici varázslatokat.

KINEK NEM AJÁNLOM

– Aki nem hisz a varázslatban, abban, hogy többek vagyunk annál, amit valójában egymásból látunk.

– Aki nem hisz a varázslatban, vagy az Angyalokban.

– Aki eleve elutasít mindent, amit nem feltétlenül lehet megmagyarázni.

MIRŐL FOG SZÓLNI

– Rólatok, akik egyre többen tapasztaltok nehezen, vagy egyátalán nem meg magyarázható dolgokat.

– Akik, sokszor tudjátok előre, hogy mi fog történni.

– Akik, képesek vagytok beszélgetni a rég eltávozott nagymamátokkal, vagy lelkekkel.

– Akik megálmodjátok a jövőt.

Szerettem volna egy olyan programot szervezni, ahol fel tudjátok tenni azokat a kérdéseiteket, amikre eddig hiába kerestétek a választ.

Sok 100 évnyi felszínre hozott tudásból raktam össze a napot.

Rengeteg saját tapasztalás áll a rendelkezésemre, hogy segíteni tudjak Nektek, az eddig ismeretlen világban eligazodni. Az információim, mind a saját megéléseimből vannak, nem könyvekben olvastam őket.

MIT FOGUNK CSINÁLNI

– Felébresztjük a bennetek szunnyadó bűbájosokat.

– Mindenkit a saját képességeivel kapcsolok össze.

Nagyon fontos, hogy ne csak én beszéljek. A nap folyamán garantáltan jól fogunk szórakozni. Az ébresztésen kívül tanulni is fogunk, néhány praktikát.

– Először is az alap elveket.

– Gyertya mágiát.

– Tértisztítást.

– Angyalkommunikációt.

De készülök még, sok más meglepő és varázslatos dologgal.

SZERTETTEL VÁROK MINDEN ÉBREDEZŐ BŰBÁJOST!